Menü Bezárás

Négy ország iskolásai vendégeskedtek a kerületben

2013. december 17. 14:12

Nemzetközi iskolás delegáció látogatott kerületünkbe a Molnár Ferenc Általános Iskola által szervezett csereprogram keretében. Az olasz, francia, lengyel és bolgár vendégek együttműködő partnerei a magyar gyerekek világörökség témájú nyertes pályázatának

A kétéves közös projekt az európai uniós Comenius Iskolai Együttműködések kiírásán nyert 20 ezer eurós támogatást. Az ebben részt vevő nemzetek diákjai felváltva vendégeskednek egymásnál. A múlt héten közel húsz fiatal érkezett az őket kísérő pedagógusokkal a Molnár Ferenc Általános Iskolába, ahol a legjobban a nekik szállást adó gyerekek várták őket. A fogadó diákok velük tartottak a hazánkban megvalósított programokon, amelyek összeállításánál a kerületi szervező iskola a természeti örökségekre koncentrált, hangsúlyozva Budapest természeti gazdagságát, bemutatva a barlangokban és fürdőkben gazdag várost. Természetesen nem maradhatott ki Józsefváros bejárása és épített örökségének megtekintése sem.

A csoportot a Polgármesteri Hivatalban is vendégül látták, ahol Zentai Oszkár a Humánszolgáltatási Bizottság elnöke köszöntötte őket. Elmondta, örül annak, hogy Magyarországot a résztvevők elsősorban Józsefvároson keresztül ismerik meg, majd könyvekkel és ajándékcsomaggal is emlékezetessé tette a gyerekek számára a látogatást.

A Molnár Ferenc iskola igazgatónője, Tanos Márta beszámolt róla, hogy a látogatások során az sem utolsó szempont, hogy a gyerekek hatalmas lelkesedéssel vesznek részt, és közben életre szóló élményeket szereznek. Most vendéglátók voltak, de hamarosan ők mennek majd külföldre. A tanulók közül mindig más lesz az a 4-5 fő, akit érdemei alapján kiválasztanak az utazásra, de igyekeznek a rászorultabbakat előnyben részesíteni.