Menü Bezárás

Jubileumi gálaműsor a H13-ban

Angol nyelvű dalokkal, mesékkel, színdarabrészletekkel és A Pál utcai fiúkból kiválasztott jelenetekkel készültek a Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola diákjai az idei 10 éves jubileumi gálára, melynek a H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ adott otthont. A nagy érdeklődés miatt március 10-én délelőtt a gyermekek kétszer is színpadra léptek.
Elsőként a legkisebbek kedveskedtek a közönségnek angol nyelven előadott gyermekdalokkal, majd a második osztályosok előadásában csendültek fel jól ismert dallamok.

Hallhattuk A rózsaszín párduc filmzenéjét, illetve az Eye of Tiger és a The Lion Sleeps Tonight című dalokat is. A harmadikosok egy gazdáját kereső fehér cicáról adtak elő egy mesét, szintén angol nyelven.

 

A negyedikesek tolmácsolásában pedig Rómeó és Júlia történetének rövid angol nyelvű összefoglalását hallhattuk egy kivetített, legó bábukkal előadott bábjátékkal fűszerezve.

 

A felsősök Molnár Ferenc közkedvelt regényéből, A Pál utcai fiúkból adtak elő jelenteket, melyeket a felsősök kórusa jól ismert ABBA és Queen dalrészletekkel kötött össze. A gyermekek angol nyelvű előadásában láthattuk az Einstand-ot, a gittegylet feloszlatását, Nemecsek hősies helytállását és fürdését a Füvészkertben, illetve a csataterv kidolgozását és az ostromra való készülődést. A nyolcadikos diákok Molnár Ferenc életéről és munkásságáról tartottak angol nyelvű prezentációt.

 

Tanosné Horváth Márta igazgatónő köszöntőjében felidézte többek között azt is, hogy Varga Sándor egykori igazgatónak köszönhetően idén tíz éve vált két tannyelvűvé az intézmény. 2008-ban összesen 22 gyermek járt angol-magyar két tannyelvű osztályba, mára a létszámuk 187 főre emelkedett.

 

„Tíz év alatt számos jelentős eredményt sikerült felmutatnunk, de a legfontosabb mind közül, hogy ezek a gyermekek mosolyogva, örömmel szólalnak meg angolul”- emelte ki beszédében az igazgatónő, hozzátéve, hogy az eddig elballagott két angol-magyar két tannyelvű osztály diákjai közül 15-en szereztek junior nyelvvizsgát, 14-en alapfokú, 8-an pedig középfokú nyelvvizsgával ballagtak el az általános iskolából. A dolgos hétköznapokat angol nyelvű táborokkal, karácsonyi és Halloween-partival, illetve nemzetközi – svéd, olasz, francia, bolgár és lengyel –diákokkal közös projektekkel teszik még hatékonyabbá és élménydúsabbá.

 

 

 

(a Józsefváros.hu cikke az eseményről)

 

(további képek / galéria)